15. fejezet - Csak a plüssmacim vagy

 Sziasztok! Itt az újabb fejezet - és igen, ez már az utolsó előtti :) Kellemes Olvasást! :) Lara és Pinkie

15. fejezet - Csak a plüssmacim vagy

... egészen máskor próbáltak...

Elisa szemszöge

   

 Dermedten bámultam magam elé. Ez nem történhet meg! Egyszerűen nem. Nem akartam, hogy kiessünk! De ha ők esnek ki.. Valaki kézen fogott és elkezdett hátrafelé húzni. Azt hiszem Harry volt. Amint kikerültünk a kamerák kereszttüzéből Loui és Lara szoros ölelésbe zárták egymást és halkan beszéltek egymáshoz.
- Lara, koncentrálj! Nyugi, nem lesz semmi baj.
- Loui … Loui …
- Te csak menj ki és énekelj, én majd … - ám ekkor Lara is megához tért.
- El ne merd rontani! Muszáj bent maradnotok!
- De Lara …
- Ne mondj semmit! Vagy olyan leszek, mint Elisa! Kimész és énekelsz, értve vagyok? Egyetlen rossz hangot meghallok, a répáiddal foglak megverni!
- Szeretlek – vigyorgott rá Lou.
- Szeretlek – válaszolt a húgom. Nekem ennyi elég volt. Tekintetemmel Harryt kerestem, és meg is találtam. Beszélni már nem volt idő, próbáltam a tekintetemmel elmondani neki, hogy már nem is haragszom rá és, hogy nagyon örülnék, ha most idejönne és megölelne. De nem jött. A szeme üveges volt, egy pillanatig fel se fogta, hogy nézem, de mire viszonozta a pillantásom már mennünk kellett. Lara nagyon nehezen engedte el Louit. A szemei vörösek voltak, de nem sírt. A lányokkal egymás mellé álltunk és mindannyian kézen fogva léptünk a színpadra. A The Fray-től énekeltük a How to save a life-ot. Szívből énekeltünk, talán mindannyian másért, de szívből. Ezt talán a mentorok is érezték. Simon büszkén nézett ránk. Cheryl lelkesen tapsolt nekünk, mi pedig lesiettünk a színpadról. A fiúknak rögtön menniük kellett. Ismét esélyem sem volt beszélni Harryvel. Lara ügyesebb volt, mikor elment Loui mellett megszorították egymás kezét és még Oliv is bíztatóan mosolygott a fiúkra. Ők is a The Fray-től énekeltek, a Be the one-t. Nagyon jók voltak, és nekem fogalmam se volt, hogy mi lesz a végeredmény. Megváltoztam az eltelt idő alatt, úgy éreztem, hogy ha mi most kiesünk, szívből tudok majd örülni a fiúknak. Persze, lehet, hogy nem esünk ki, de igazából már nem vágytam mindenáron a nyerésre. A fiúk befejezték a dalt, és mi is visszamentünk a színpadra. Lara volt a kapcsolat köztünk, görcsösen kapaszkodott Louis kezébe. A műsorvezető megjelent és a mentoroknak egyesével választaniuk kellett. Deniis kezdte és ő minket küldött haza, utána Cheryl szólalt meg.
- Lányok, fantasztikusak voltatok, a fiúk is ügyesek, de szerintem nektek kell maradni – Lara olyan erővel szorította a kezem, hogy az ujjaim egészen elfehéredtek. Louis következett, ő is a One Direction-t marasztalta. Simonon volt a sor, ő fog dönteni, rajta múlik, hogy megyünk-e, vagy maradunk. De mielőtt megszólalt, már éreztem, hogy mit fog mondani.
- Mindegyikőtökre nagyon büszke vagyok. Szeretek mindkét csapattal dolgozni – elgondolkozott – Beszéltünk már erről, és megmondtam a lányoknak is, hogy nem engedem el őket lemezszerződés nélkül, de … ma este hazamentek.
Nagyon furán éreztem magam. Először ürességet éreztem, öntudatlanul fordultam Lara felé, aki egyszerre próbálta megölelni az összes fiút, főleg Louit, engem és a lányokat is. Így egy nagy ölelkező csapat lettünk. Aztán nem is maradt időnk, hogy szomorkodjunk. Mindenki egyszerre akart megölelni minket, gratulálni, és a közönség állva tapsolt. Lara még mindig Louiba kapaszkodott és én egyszerre sírtam és nevettem. Aztán megjelent Simon és őt is ölelgettük, aztán kamerák irányultak ránk és nyilatkoztunk valamit, nem is tudom mit.

X

   A műsor után nekünk össze kellett pakolnunk. Lara teljesen ki volt borulva, és így nehezen haladtunk. Egy szinten mind a négyen meg voltunk könnyebbülve, hogy hazamehetünk, de mégis maradtunk volna. Louis megtalált minket, mikor már majdnem készen voltunk. Leült Lara ágyára és az addig bepakolt cuccokat elkezdte kiszedegetni.
- Lara ne menj el! Maradj itt, és majd azt mondjuk, hogy csak a plüssmacim vagy – feküdt rá a húgom bőröndjére. Én még egy utolsó sóhajjal a cuccaim tetejére hajtogattam a még Harrytől lenyúlt Free Fucks-os pólót. Ezt már nem kapja vissza, megtartom.
- Loui, nem tudod merre van Harry? – kérdeztem tőle, miközben még mindig Lara bőröndjét zaklatta.
- Így jelenleg pontosan nem tudom. Amikor hazajöttünk, akkor a szobába volt, utána meg fehérbe váltott és utána meg a fürdőbe volt. – magyarázta Loui.
- Tehát akkor most a mosdóban van?
- Hát nem igazán, mert azóta történtek dolgok. Például Liam meg Simon hívta az orvost. És most meg itt vagyok.
- De ő hol van? – kérdeztem türelmetlenül.
- Hát… fogalmam sincs – nem vártam meg, hogy újabb szóáradatba kezdjen.
- Megkeresem Harryt – közöltem velük és ott hagytam őket kettesben.

X

Lara szemszöge

    

Szörnyű volt elbúcsúzni a fiúktól. Igaz, hogy csak két napra mentünk haza – Simon ennyi pihenőt engedélyezett – hiszen a munkát folytatnunk kellett a finálés fellépésre a már kiesett többiekkel. Így később vissza kellett mennünk Londonba, de akkor is teljesen más, hogy nem voltunk velük. Főleg Loui hiányzott nagyon. Az utóbbi időben annyira megszoktam, hogy mindig velem van, és bármikor megkereshetem. Szóval rossz volt, de mindezek ellenére azért jó volt otthon lenni megint. Anya nagyon örült nekünk, Will pedig percenként mondta el, hogy mennyire büszke ránk. Csak Elisa volt szomorú, mert nem tudott elbúcsúzni Harrytől. Nem beszélték meg a problémájukat, és mivel Harry beteg lett, nem tudtak elköszönni egymástól.
   Otthon töltött első napunk alatt megkerestek minket a barátaink. Egész nap csörgött a mobilom, és még olyan lányok is hívogattak, akikkel a verseny előtt soha nem is beszéltem. A legérdekesebb hívás talán Tomtól, a volt barátomtól érkezett.
- Szia Lara! – köszönt lelkesen Tom.
- Ööö.. szia – válaszoltam bizonytalanul.
- Szóval, most, hogy kiestél arra gondoltam, hogy találkozhatnánk.
- Tom, kb. egy éve láttalak utoljára, miért akarsz találkozni velem? – kérdeztem. Nem értettem. Elisára néztem, aki szem forgatva kivette a kezemből a telefont.
- Tom, tedd meg azt a szívességet, hogy békén hagyod a húgom! Te szakítottál vele, de most, hogy híres megint érdekel mi?! Különben is foglalt – közölte a valószínűleg elképedt fiúval, majd letette a telefont.
- Köszi – mosolyogtam rá, ő csak megvonta a vállát. Elhatároztam, hogy megoldom valahogy, hogy újra kibéküljön Harryvel. És tudtam, hogy Loui segíteni fog ebben. Már csak azt kell eldönteni, hogy hogyan oldjuk meg.

X

   Szerdán mentünk vissza először próbálni. De a fiúkat nem láttuk, mert ők egészen máskor próbáltak. Louis folyamatosan hívogatott, hogy hol vagyok, és látni akar. Én is nagyon szerettem volna találkozni vele.
- Lara hol vagy? – tette fel szokásos kérdését telefonon.
- Most végeztünk a próbával. Te?
- Ne már! Mi most kezdtük még csak. Várj, beszélek Simonnal – hadarta el, majd kinyomta. Alig két perc múlva visszahívott.
- Simon most nem enged el, de ha vége a próbának megyek.
- És én addig még is mit csináljak?
- Hát, mondjuk küldd el Elisát, hogy kettesben lehessünk.
- Jó, úgyis sokáig tart őt elküldeni.
- Na látod.
- Harryvel beszéltél?
- Próbáltam …
- Oké, akkor várlak este. Szeretlek.
- Szeretlek.
Szóval én várakoztam, és próbáltam Elisát eltávolítani a hotelszobából, de nem sikerült. Elisának nem volt jó kedve, így még akkor is ott volt, amikor Loui megjelent.
- Olyan jó téged megint látni! – ölelt át szorosan.
- Nagyon hiányoztál – válaszoltam neki.
- Ezt ne itt csináljátok, vagy legalább várjátok meg, hogy kimenjek!
Louit azonban nem zavarta ez, és még Elisa távozása előtt megcsókolt.
- Mi baja van? – kérdezte, mikor már az ölében ültem.
- Harry… Ki van akadva. Szereti, de fogalma sincs, hogyan békülhetne ki vele.
- Harry ugyanígy van ezzel.
- Ezek ketten olyan bénák – sóhajtottam fel.
- De egyszerűen nem hagyják, hogy segítsünk.
- Tudom, de legkésőbb a show-n találkoznak. Vagy legalább látják egymást.
- Jöttök? – kérdezte meglepetten Loui.
- Persze, az első sorból fogok szorítani értetek! – Lou szélesen elmosolyodott, és lágyan megcsókolt.
- Tényleg, hogy is volt ez a telefonhívás azzal a volt pasiddal?
- Hát felhívott, hogy szeretne találkozni velem.
- És mit mondtál neki? – kérdezte nem túl lelkesen.
- Én igazából semmit. Elisa elvette tőlem, és hát… megmondta neki, hogy hagyjon békén.
-  Ezt majd megköszönöm neki – vidáman rámosolyogtam és puszit nyomtam az arcára.

X

   Túl lassan teltek a napok a show-ig. Loui többször nem tudott elszabadulni, és így nélküle borzasztó unalmas volt minden. Egy még mindig kicsit szerelmi bánatos Olivval,  a nem túl lelkes Torival és az enyhén szólva nagyon morcos Elisával nem volt könnyű dolgom.
- Beszélj már Harryvel! Rossz nézni, hogy így emészted magad! – mondtam neki már sokadszorra.
- Nem. Biztos haragszik rám, de igazából neki kéne bocsánatot kérnie.
- De nem haragszik! – sóhajtottam fel – Miért vagytok mindketten ilyen szörnyen makacsok? – Elisa nem válaszolt, hanem otthagyott, egyedül a szobában. Mindig ezt csinálja!
   A show előtt legalább annyira izgultam mintha mi is felléptünk volna. Sajnos csak a kezdés előtt nem sokkal sikerült bejutnunk. Ott aztán hosszan ölelgettem a fiúkat, persze leginkább Louit. Szegénykém eléggé ideges volt. Közben megpróbáltam Elisát Harry felé terelni, de valahogy senki se könnyítette meg ezt a próbálkozásomat. Aztán Simon érkezett és küldött ki minket a nézőtérre. Elisa azért lelkesen tapsolt velem a fiúknak. Fantasztikusak voltak, és nagyon szívesen hátra mentem volna hozzájuk. Loui többször nézett rám a színpadról, és édesen mosolygott. Olyan jó lett volna megölelni! Aztán nemsokára már ott álltak előttünk és Simon ott állt mellettük. Nem tudtam az ő kezüket szorítani, így Elisáét szorongattam. Végtelennek tűnő volt a csend, és bár nem én álltam ott, szinte remegtem. Loui arcát néztem, és ő is hol rám pillantott, hol Harryre, hol a műsorvezetőre pillantott. Ideges volt, és én ugyanannyira ideges voltam mint ő.