5. fejezet - Valakivel beszélned kéne

Halihó! Itt a következő fejezet! :)

5. fejezet – Valakivel beszélned kéne

Lara szemszöge

A szobában tapintható volt a feszültség. Harry Elisát nézte meredten. Elisa pedig az ő szemébe fúrta tekintetét.

Végül Francisco törte meg a csendet.

- Igen, a barátja vagyok.

Lélegzetvisszafojtva vártuk Harry reakcióját. Egy pillanatig gondolkozott, majd kicsit talán erőltetetten elmosolyodott.

- Akkor sok sikert hozzá, szükséged lesz rá.

Szerencsére mögöttünk belépett Eleanor és Tori. Úgy döntöttem, hogy a továbbiakban inkább kimaradok a nővérem szerelmi életéből.

- Eleanor! Körülnézünk a városban? – de mielőtt a barátnőm válaszolhatott volna, Lou kinyitotta a száját.

- Nem, Loui, ez most lányos program. Vásárlás, teázás, kibeszéljük a többieket, tudod.

- Na jó – mosolyodott el édesen. – Akkor addig Harryt boldogítom.

Az említett felnyögött mögötte, én pedig lábujjhegyre állva rövid csókot nyomtam Loui szájára.

- Menjünk – léptem hátra, és Eleanorral elindultunk. Pár perccel később – már napszemüveg mögé bújva sétáltam a kora nyári napsütésben.

- Amúgy pontosan mi is történt Kevinnel? – kérdeztem rá, ami már rég foglalkoztatott.

- Volt egy buli. Ő nála voltunk, és ott történtek dolgok – kezdte magyarázni.

- De ő az a Kevin? A szőke, aki az osztálytársunk volt?

- Igen, és tehát akkor ott voltunk. És töménytelen alkohol mennyiséget ittunk. Majd Kevin betoppanva a nappaliba, kijelentette, hogy van meglepetés sütije. És gondolom innen már sejted.

Elég értetlenül néztem rá. Fogalmam sincs mit kéne sejtenem. Közben leültünk egy teázó teraszára, és ott folytattuk a beszélgetést.

- Nem értem. Most akkor mi történt?

- Drog, Lara, drog – fakadt ki.

- Ó, akkor értem a szüleidet – jelentettem ki.

- Igazából valószínűleg igazuk van. De ez volt az egyetlen alkalom! Teljesen tiszta vagyok, ők mégis azt mondták, hogy nem tartanak el tovább.

- Hát Elisa ezt a helyzetet nem értené meg, azt mondaná, hogy már két éve többet keres anyánál. De persze én ezt nem mondom.

- Nem is Elisa véleményére vagyok kíváncsi. Amikor neki sincs túl szent élete.

- Ne is mondd. Fogalmam sincs miért csinálja ezt Harryvel.

- Nem pont arra gondoltam – folytatta az előzőnek elkezdett mondatát. – Hanem a régebbi problémáiról.

- Itt most apáról beszélsz? Amikor… - mondtam, de elcsuklott a hangom. Nem szeretek erről beszélni.

- Igen, utána, hogy Elisa mit csinált.

- Igazából nem tudom – szörnyű ezt mondani. Akkor Elisával rettentően eltávolodtunk egymástól. Mindkettőnknek depressziós időszaka következett.

- Tudom, akkor mindketten nehezen viseltétek.

- Persze, hogy nehezen viseltük! Te mit csináltál volna, ha meghal az apukád?

- Nyugalom, Lara – ölelt át végül – Nincsen semmi baj.

- Már hogy ne lenne… Négy éve nem tudok apáról beszélni. Nagyon fáj még mindig.

- Elhiszem, de négy éve nem is beszéltél róla? Nem mondtad el senkinek az érzéseid?

- Nem – feleltem, miközben legördült az arcomon az első könnycsepp. – Louisnak se mondtam. Eddig soha nem beszéltünk apáról. Igazából nem tudom, mit gondol… fogalmam sincsen – motyogtam, miközben elvettem a zsepit, amit Eleanor nyújtott.

- Valakivel beszélned kéne. Elisával se beszéltetek erről?

- Nem.

×

 A délután további része vidámabban telt, miután visszamentünk. A többiekkel túl kellett esnünk egy rögtönzött próbán, s utána mehettünk aludni. Louis rendkívül harciasan kiharcolta, hogy egy szobában legyünk, így Elisát átpaterolta egy másik szobába.

Nagyon fáradtan kelte reggel, Louis csak jóval éjfél után hagyott aludni. Ő öt percen belül el is aludt. De nekem nem igazán ment. Így miközben Lou hajával játszottam végig a történteken agyaltam. Végül arra jutottam, hogy majd azért beszélek Louisnak apáról, csak… csak nem most. Még nem. De hamarosan megteszem. Igen, csak meg kell várnom a tökéletes pillanatot. Ekkor azonban valaki berontott a szobánkba.

- Ébresztő! Menni kell próbálni! – Elisa valamiért nagyon lelkes volt. Neki is jó éjszakája lehetett.

- Neeem – nyöszörgött Lou, és még szorosabban ölelt magához.

- Tíz percetek van – közölte Elisa és elhagyta a szobát.

- Loui – simogattam meg a haját – Tényleg föl kéne kelnünk.

- De nincs kedvem – de azért kinyitotta gyönyörű kék szemeit.

- Muszáj – mosolyogtam rá, és felültem hátha ez ösztönzően hat rá. De nem így volt.

- Mit kapok, ha felkelek? – mosolygott csintalanul.

-Hát… ha nem kelsz fel, szólok Harrynek, hogy jöjjön át.

- Ne már Lara. Ne legyél gonosz. Szeress egy kicsit – somolygott Lou.

- Én, szeretlek, nem is kicsit – csókoltam meg őt – Este a koncert után megkapod az ajándékod.

- Rendben – csókolt meg még egyszer, de azért mégis felkelt. Nagy nehezen azért mindannyian elkészültünk és indulhattunk próbálni.  Eljött velünk Francisco is, és bár Harry és Elisa közt érzékelhető volt a feszültség, egész gyorsan eltelt a próba.

×

Elisa szemszöge

A koncert fergetegesen sikerült. Igaz, hogy a színpadon kívül nem minden volt rendben. Örültem neki, hogy Francisco itt volt, de a tudat, hogy megbántottam Harryt…

A fellépés után rögtön kelkellett cuccolnunk a buszba, hogy tudjunk indulni a következő városba. Így kénytelenek voltunk mindannyian a buszban tombolni. Francisco még velünk maradt, mert Liverpoolban van fotózása, így velünk tud jönni.

A buszon óriási hangzavar volt, és rengeteg alkohol. Lara még az elején odajött hozzám.

- Elisa, kérlek, figyelj oda, hogy mennyit iszol, jó? Figyellek én is, jó? – mondta, mire lelkesen megöleltem Larát.

- Figyelek, megígérem – válaszoltam neki, mire elmosolyodott. Lou pedig elrontva a pillanatot, elrabolta tőlem Larát. Végül nem is jött olyan sokat ellenőrizni, mert túlságosan el volt foglalva Louival.

 Miután kitomboltunk magunkat, és mindenki teljesen kész volt, úgy döntöttünk jobb, ha elmegyünk aludni. Ezt a mozgó buszon nehéz megoldani részegen. Hát, még ha te alszol felül!

  Az egész buszra csend települt. Csak a többiek szuszogását hallottam, miközben a plafonomat bámultam. Laráét, Louisét… és várjunk, Harry? Egész biztosan nem alszik. Nem alszik… fent van. Lemásztam fentről, és benéztem Harryhez, akinek a sötétben csillogtak a szemei.

- Te nem alszol? – suttogtam halkan neki, mire hirtelen felült az ágyban és sikeresen lefejelte azt. Ha ezt mások nem hallották meg, kész csoda. De úgy tűnik nem hallották meg.

- Tényleg megálltunk? – kérdezte rekedten. Te jó ég! Imádom a hangját. El sem hiszem, hogy lehettem ennyire hülye. Újra megkérdezte, miután vagy fél percig csak néztem ki a fejemből.

- Úgy néz ki – nyögtem ki végül – Gondolom, most pihen a sofőr is.

Harry kimászott az ágyból és mellém állva elvigyorodott.

- Szökjünk ki!

- Normális vagy te? – reagáltam azonnal a mondatára.

- Persze, hogy az vagyok! Gyere! – nyújtottam felém a kezét. Előrementünk a sofőrhöz.

- Meddig leszünk itt? – tudakoltam meg tőle.

- Hát most a benzinkúton reggelig, mert nekem is kell pihennem. Aztán indulunk Liverpoolba.

- És miért nem maradtunk a szállodában? – szólt közbe Harry.

- Az nem az én dolgom, én csak azt csinálom, amit mondtak nekem.

- Jó, mindegy. De mi lemehetünk a buszról? – vágott ismét közbe Harry.

- Hát igazából nem szabadna leengednem titeket. De hát látom, hogy egy érzelmileg túlfűtött párról van szó – vigyorgott a buszsofőr. Te jó ég. – Így minden tőlem telhetőt megteszek. És ajánlom a benzinkút melletti motelt.

- De mi nem is… - kezdtem volna magyarázkodni, de Harry kézen fogott és már ráncigált is le a buszról.

- Hétre gyertek vissza, vagy itt hagyunk titeket!

De Harryt ez már nem nagyon érdekelte. Átfutottunk a parkolón és nevetve álltunk meg az álmos recepciós nő előtt. Eléggé furán nézett ránk, és igazából nem csodálkozok ezen. Én a hálópólómban és egy rövidnadrágban, ő pedig egyetlen alsógatyában volt.

- Öhm.. Helló! Szeretnénk egy szobát – vigyorgott a nőre Harry – Mondjuk olyat, amibe van földimogyoró készlet. Tudja, szeretem a földimogyorót, és a barátnőm is.

- Nem vagyok a barátnőd! És nem kell a földimogyoró sem – szegény nő nagyon hülyének nézhetett minket, de azért a kezembe nyomott egy kulcsot.

- Menjünk! – indítványozta Harry.

- Várj! Viszel a hátadon? – kérdeztem tőle, mire megfordult és még szélesebb lett a vigyora.

- Na, gyere, te kuncogó törpe!

- Kuncogó törpe? – kérdeztem, miközben felmásztam a hátára. Az ő kezei a combomat érintették, én pedig lelkesen ölelgettem a nyakánál.

- Hát igen. Mert törpe vagy, és amúgy kuncogsz, amikor nem zaklatsz másokat.

- Én nem zaklatok másokat.

- Ebbe ne menjünk bele. Melyik szoba amúgy?

- Négyes.

Nagyon nehéz úgy kinyitni egy ajtót, hogy közbe kapaszkodni is kell, meg a zárral is küzdeni, azért megoldottam. Harry levágódott a nagy franciaágyra és testi fölényét kihasználva csikizni kezdett. Maga alá gyűrt és hiába könyörögtem neki nevetve-sikongatva nem engedett el.

- Mit adsz cserébe, ha elengedlek? – kérdezte vigyorogva.

- Bemutatom a szupernézésem – mondtam nevetve.

- Volt-ot néztél, mi?

- Te még emlékszel rá, hogy szeretem? – meglepve néztem rá, és kihasználva, hogy abbahagyta a csikizésem, levegőt vettem.

- Persze, hogy emlékszem rá – hajolt egészen közel hozzám. Nagyon közel. Ajkairól csak nehezen tudtam levenni a tekintetem. Amikor felpillantottam zöld szemeiben ugyanazt láttam, amit én is éreztem. Megcsókolt. És én nem ellenkeztem. Eszembe se jutott. Kezei elindultak felfelé a pólóm alatt. Majd rendkívül lassan le is vette rólam apró puszikkal kísérve.

- Ez az én pólóm – csodálkozott el a Free Fuck-os pólón.

- Nem, ez már az enyém – válaszoltam neki, de közben a rajta lévő egyetlen ruhadarabot próbáltam leszedni.

- Ez így nem lesz jó, ha lenyúlod a cuccaim – vigyorgott.

- Csak azt az egyet nyúltam le.

- És a szívemet. – A szemeibe néztem és éreztem, hogy végem. Az egész fal, amit az elmúlt két évben építettem ellene, egyetlen pillanat alatt omlott össze. Simogató kezei határozottan szabadítottak meg a maradék ruhámtól. Forrón csókoltuk egymást, ahol csak bőrünk összeért. Testünk egy ritmusban mozgott, teljesen eggyé váltunk. Minden korábbi problémám elfeledtem abban a gyönyörű pillanatban. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget, hogy örökké tartson. Pár perccel később már Harry karjaimban pihegtem.  Felnéztem ragyogó zöld szemeibe.

- Harry, azt hiszem, szeretlek.

Ő elmosolyodott, és halkan, suttogva választ.

- Én mindig is szerettelek. Erre te csak most jöttél rá?

- Nem – feleltem neki egyszerűen – De most vagyok elég erős hozzá, hogy ki tudjam mondani.

Harry még szorosabban ölelt magához, és homlokon puszilt. Lehunyta szemeit, és nemsokára már békésen szuszogott. Pont úgy, ahogy nem sokkal korábban a buszban hiányoltam. Szórakozottan tekergettem az egyik göndör fürtjét, és átadtam magam a gondolataimnak. Fogalmam sincsen, hogy mi lesz most. Szeretem Harryt, és ezek szerint ő is. De ez így volt legutóbb is, mégis minden rossz lett. Akkor lett minden rossz, amikor a többiek megtudták. Mindenki elvárta, hogy olyanok legyünk, mint Lara és Louis. De mi nem vagyunk ilyenek. Ezt meg kell beszélnünk Harryvel. Hogy, még ha lesz is most valami, ne szóljunk a többieknek. Tényleg… vissza kéne mennünk a buszra.

- Harry – simogattam meg a nyakát – Ébredj fel édesem, vissza kell mennünk.

- Mmmr… - erre nevetnem kellett, mire kinyitotta a szemeit.

- Mit fognak szólni Louiék, ha ez kiderül… - de nem tudta befejezni, mert hirtelen felültem.

- Ó, te jó ég! A buszon ott van Francisco is!

Harry értetlenül pislogott rám.

- Elvileg ő vele kéne meztelenül egy ágyba feküdnöm.

- De nem vele vagy – vigyorodott el Harry.

- Ez nagyon jó meglátás – simítottam végig a hasán. Fölém gördült és már csókolt is volna meg.

- Harry, erre most nincs időnk – mondtam neki, majd rettentő szomorú arcot vágott, mikor kimásztam alóla.

- És azt is meg kéne beszélnünk, hogy akkor mi lesz.

- Hát együtt maradunk – jelentette ki.

- Legutóbb is ezt mondtad.