6. fejezet - Semmi közöd hozzá!

6. fejezet – Semmi közöd hozzá!

Harry szemszöge

- Az, hogy gyakorlatilag szerettük egymást, de nem voltunk együtt úgy, az nem jelent semmit – magyaráztam lelkesen.

- Hogy mi?

- Na jó, ez fura volt.

- Most nem értelek Harry – mondta Elisa.

- Mindegy. Mit tegyünk? – néztem rá.

- Hát felöltözünk?

- Ne már, Elisa, így sokkal jobb vagy – húztam oda magamhoz.

- De így nem mehetünk vissza!

- Akkor ne menjünk vissza – vigyorogtam rá, és adtam neki egy puszit.

- A sofőr azt mondta, hogy ha nem érünk vissza, itt hagynak minket – nézett rám komolyan Elisa.

- Menjünk! – pattantam fel azonnal.

Kézenfogva settenkedtünk vissza a buszra, ahol a sofőr vigyorogva fogadott minket. Elisa visszament az ágyába, én pedig a motelba tértem vissza fizetni. Amint elfordultam a recepciós nőtől, szembe találtam magam a selyemfiúval.

- Öhm… Helló!

Rámnézett, és egyből a tárgyra tért.

- Tudom, de legalábbis sejtem, hogy mi történt közted és Elisa között este.

Nagyot nyeltem. Nekem végem van.

- A lényeg, hogy nem érdekel. Nem fogok szakítani Elisával.

- De hát… lefeküdtem vele.

- Azt csinálsz vele, amit akarsz, amíg a média úgy tudja, hogy az én barátnőm. Néhányszor lefotóztatom magam vele, fontos eseményeken én kísérem és kész.

Döbbenten meredtem rá. Ez nem lehet igaz. Ez a…

- Hogy mi? De hát ezt miért? – Ez a srác nem normális. Pedig annak tűnt.

- Vagy szeretnéd, hogy holnap reggel címlapon legyen, hogy Harry Styles nem bír a vérével, és lefekszik olyan lánnyal, akinek van barátja?

- Nem, de…

- Akkor megegyeztünk - vágott közbe a selyemfiú. – Ja, és Elisának ne említsd ezt a beszélgetést. – És ott hagyott! Egyszerűen lelépett. Tehetetlen dühömben csak a számat nyitogattam, de nem jött ki rajta hang. Ez nem normális. Ezt nemcsinálhatja! Muszáj beszélnem valakivel! És Elisa… Nem tudom mit csináljak. Liam! Ő kell!

A motelből visszafelé találkoztam is vele.

- Liam! Segíts! – néztem ré.

- Elisa? – kérdezte egyből.

- Nem. Igen. Vagyis félig.

Bólintott.

- Menjünk vissza. – Szóval visszamentünk a buszra és az ő hálófülkéjükbe zárkózva elkezdtem mesélni neki a problémámat.

- Azt hiszem tegnap túl jól elvoltunk. Főleg Elisával. Lefeküdtünk – mondtam neki, ő pedig csendben figyelt. Az Elisás mondatomnak felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Sejtettem, hogy ez meg fog történni, bár arra nem számítottam, hogy ilyen hamar.

- Szeretem. És ő is engem. De Francisco tudja! Érted? Tudja!

- De azt mondta, hogy nem zavarja, nem?

- De nem szakít Elisával!

- Így már bonyolultabb – jelentette ki Liam. Nahát…

- Nem mondod? De inkább azt mondd, hogy mit csináljak.

- Beszéljünk Elisával – annyira egyszerűen jelentette ki. Mintha tök normális dolog lenne.

- De Francisco azt mondta, hogy ne szóljak neki.

- Akkor is meg kell beszélnetek, nem?

- De igen. De nem szeretnél benne segíteni? Beszélhetnénk hárman!

Liam elgondolkozva bólintott.

- Gyáva vagy, de hívjuk át Elisát.

Elég könnyen megtaláltuk. Az ágyában feküdt vigyorogva. Liammel együtt szedtük ki onnan. Ő egész csendben figyelte, ahogy át csempésztük.

- Elisa meg kell beszélnünk az éjszaka történeteket – néztem rá komolyan, ő pedig értetlenül nézett Liamre.

- Tudok mindent – közölte a barátom. Erre Elisa halálosan csúnyán nézett ránk. Tehát nem felejtette el a gonosz nézését.

- Én mondtam, hogy mit szeretnék – mondta csendesen Elisa.

- Azt, hogy ne mondjuk el? – kérdeztem rá. Tehát nem változott a véleménye.

- Igen.

- Mit szólsz, ha egy ideig együttleszel még a selyemfiúval? – vetette fel Liam. Tud valamit ez a srác.

- Miért?

- Hát, ha együtt vagy vele, akkor biztosan senkinek se jut eszébe, hogy te és Harry… - magyarázta tovább Liam.

- Ma úgyis elmegy a srác, nem? – kérdeztem.

- De most titkos kapcsolatot folytassak?

- Ezt akartad, nem?! – kérdeztem kissé idegesen.

- Hát… én igazából nem tudom. Ez… - nézett rám nagy szemekkel – téged zavarna?

Muszáj belemennem. Hülye helyzet lesz, de így időt nyerhetek. A turné végéig kibírjuk, addig pedig megoldom a dolgot a selyemfiúval.

- Hát… csak akkor nem, ha túl közeli kapcsolatotok nem  lesz – feleltem végül. Elisa gyorsan bólintott.

- Jó, megoldom.

×

Louis szemszöge

Reggel mikor felkeltem, felmásztam Larához. Bár nehezen ment, hogy ő még aludt, én pedig nem akartam felkelteni. A másik probléma az volt, hogy ezt nem két emberre tervezték.

- Te mit csinálsz, Louis? – kérdezte Lara, miután sikeresen felkeltettem.

- Unatkoztam. Gondoltam keresek magamnak programot – fejtettem ki neki.

- És miért nem Harryt kerested meg?

- Mert most nem örülsz, hogy itt vagyok? – kérdeztem, de nem vártam meg, míg válaszol. – Mert nincs az ágyában.

- Akkor hol van?

- Fogalmam sincsen – fészkelődtem Lara mellett kényelmesen.

- Nincs kedvem felkelni – sóhajtott hatalmasat. Ma még nem is láttam mosolyt az arcán.

- Úgyis utazunk. Nézzünk filmet.

- Jó – motyogta, majd máris lemászott az ágyból, hogy a DVD-k között válogasson.

- Az előbb még nem akartál felkelni.

- Tudom, de én akarok választani, mielőtt valami vígjátékot, vagy bármi egyebet választasz.

- Mert mi bajod a vígjátékokkal? – néztem rá érdeklődően. Itt valami nincs rendben.

- Semmi-semmi. De választhatsz, mit nézzünk – mutatott fel két DVD-t, mire találomra ráböktem az egyikre.

Végülis szerintem valami filmdrámát néztünk, egymás után hármat. Az utolsó filmnél Lara elaludt, így hagytam, hadd aludjon. Betakartam a takarójával, és csendben lemásztam. Elindultam a buszban, de sehol nem volt senki. Hogy lehet, hogy ennyi ember közül senki sincs a szűk folyosón? Végül a közös helységben találtam egy embert.

- Szia! – köszöntem neki, majd leültem mellé. Bár azért nagyobb helyet hagyva köztünk.

- Szia Louis! – mosolygott Eleanor. – Nyúzottnak tűnsz, vagy olyan nem is tudom milyennek.

- Most vagyok túl három nagyon érdekes filmen. Végülis jók voltak, csak olyan depresszív hangulatot árasztottak. És semmi poén vagy bármi nem volt benne.

- Larával nézted? – érdeklődött, miközben teljes testével felém fordult a kanapén.

- Ki mással? Senkit nem találok a buszon. Nem tudod hol vannak?

- Nem igazán. Szerintem elmentek mindannyian, miután megint megálltunk pihenni.

- Akkor te hogyhogy itt maradtál? – kérdeztem tőle, mire felhúzza a szemöldökét.

- Az én barátnőm Lara, és mivel ég és föld a két lány, nem jövök ki Elisával. Így nem akartam velük menni. És amúgy is szerettem volna Larával beszélgetni.

- Most alszik. És elég fura hangulatában van.

- Azt sejtettem, hogy fura lesz. Olyan visszahúzodó, ugye? Nem mosolyog, meg semmi? – kérdezgetett Eleanor. Vajon tud valamit, amit én nem? Most fordítottam én is nagyobb érdeklődést arra, amit mond.

- Pontosan. Csak úgy volt. Majdnem olyan, mint Elisa a sima alaphangulatában.

- Szavaidból az jön le, hogy akkor nem is sejted, hogy mi az oka ennek, ugye? – És továbbra is csak kérdéseket tett fel. Amikre elkeserítő válaszaim voltak. Nem mond el valamit Lara?

- Fogalmam sincsen. Szerinted valami rosszat csináltam? Említette neked tegnap, amikor voltatok teázni? – A beszélgetés folytán egyre kétségbeesettebb lettem. Valamit csak elrontottam.

- Nem rólad van szó Lou.

- Akkor mégis miről? Ne idegelj már Eleanor! – fakadtam ki végül. Megakartam tudni, hogy miért viselkedik így.

- Igazából ha ő nem mondta el ennyi idő után, nem hiszem, hogy pont tőlem kéne megtudnod – mondta végül.

- Mit? Mit nem mondott el? És te tudod? – Teljesen összezavarodtam. Mit nem tudhatok Laráról két éve?

- Tudom, ott voltam akkor.

- Na várj, tehát akkor régebben történt?

- Hát annyira nem régen – felelte, miközben a hajával játszott. Nem ám, hogy normális választ adjon.

- Ismertem én már akkor?

- Akkor még nem – Elég hülyén érzem magam. Tulajdonképpen nyomozok a barátnőm után.

- És Elisa is tudja? Bár ez elég valószínű, hiszen hát testvérek.

- Persze, hogy tudja. Neki is… hmm hát ugyanolyan rossz, mint Larának.

- Tehát akkor történt pár évvel korábban valami olyasmi, ami miatt ma rossz kedve van Larának? – összegeztem az eddig hallottakat. Eleanor pár percig csak csöndben ült.

- Az apukájuk meghalt, Louis.

Döbbentem néztem rá.  Az nem lehet. Lara biztosan mondta volna! Vagy nem? Visszagondolva sosem beszélt az apukájáról. Az anyukájukat ismerem, nagy rendes, kedves nő. De az apukájuk, valahogy sosem esett szóba. Lehetséges, hogy…? Miért nem mondta el?
- Mikor történt? – kérdeztem komoran.
- Ma négy éve.
- Miért nem mondta el? – kérdeztem meg hangosan, talán magamtól, talán Eleonortól.
- Hogyan…? – nem fejeztem be a kérdést.
- Azt, már tényleg nem tőlem kell megtud… - félbeszakította a mondatot és értetlenül néztem hátra, az ok miatt. Aki történetesen Lara volt. Nem volt túl jól, ez látszott rajta.
- Mit kell megtudnod? – kérdezte fáradt hangon. Talán most gonosz leszek, de muszáj megkérdeznem tőle.
- Miért nem mondtad el, hogy mi történt apukáddal?
Lara vonásai azonnal megváltoztak. Talán sosem láttam még ilyennek, pedig sok arcát megismertem már az elmúlt két év alatt. Úgy tűnik nem az összeset.
- Semmi közöd hozzá – felelte váratlanul. Meglepett ez a tőle szokatlan stílus.
- A barátod vagyok, szeretlek, kéne, hogy közöm legyen hozzá – néztem a szemébe.
- Nem volt szükséges, hogy elmondjam! És különben sem kérdezted soha! Nem is érdekelt!
- Szóval, én vagyok a hibás?
- Igen, ha érdekelt volna, talán elmondtam volna!
- Akkor mondd el most! – vágtam rá dühösen, mire Lara nem válaszolt. Szemeibe könnyek gyűltek, és hátat fordítva elfutott. Egyenesen le a buszról, szerencsére már megálltunk a szálloda előtt. Idegesen néztem Eleonorra. Most menjek Lara után, vagy azzal csak rontanék a dolgon?